 |
Isten az embert a maga képmására
teremtette. (1 Móz. 26)
És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé
igen jó.

A fotó 3D programmal generált embereket mutat. |
 |
A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr
Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta
az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből
ehetünk;
De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt
mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne
haljatok.
És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; 1
Mózes 2:1-4 |
 |
És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk
egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét,
hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a
melyből vétetett vala.
És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti
oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék
az élet fájának útját.
1 Mózes 2:22-24
Ádám és Éva ki lettek küldve a halálba, mert csak Isten jelenléte
adhat életet. Fizikailag éltek, de belül, a szellemükben, el kezdtek
haldokolni. Elszaporodott az istentelenség a földön és az átok, ami
az emberen volt, meghatványozódott. |

(fotómontázs, nem eredeti fotó) |
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is,
mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok
gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva
híres-neves emberek voltak.
És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és
hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és
bánkódék az ő szívében.
És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem... 1Mózes
6:4-7 |
Özönvíz jött a világra és elpusztított minden élőt, kivéve azokat,
akik Noé bárkáján voltak.
És most átugrunk párezer esztendőt.
Az emberiség szellemi állapota nem változott, halottabbak voltak
mint valaha.
Megérkezett a megjövendölt Messiás, aki kivezeti az emberiséget a
halálból.
A földet hitetlen, eltorzult, beteg és bűnben fetrengő emberek
lakták.
A sátán hazugsága:
..... olyanok lésztek mint az Isten... 1Móz 3:5
nem vált be, és mindenki elvesztette az emberi méltóságát is. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
És ímé eljövén egy bélpoklos (leprás), leborula előtte, mondván:
Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.
Máté Evangyélioma 8:2 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj
meg. És azonnal eltisztult annak poklossága.
Máté Evangyélioma 8:3 |
 |
Mert Jézus azért jelent meg hogy lerontsa az ördög munkáit.
1János 3:8
Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban
is mindnyájan megeleveníttetnek. 1Kor 15:22
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó
Ádám (Jézus) megelevenítő szellemmé. 1Kor 15,45
Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet,
nem lát halált soha örökké. Jn 8,51
És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az
evangyéliomot minden teremtésnek.
A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen,
elkárhozik.
Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben
ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt
nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
Márk 16 |
Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és
bűneitek miatt,
Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli
hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az
engedetlenség fiaiban munkálkodik;
A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk
kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját,
és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:
De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből,
melylyel minket szeretett,
Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt
a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)
És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus
Jézusban:
Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges
gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.
Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van:
Isten ajándéka ez;
Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Ef. 2. rész |
 |
Ezután láték új eget és új földet; mert az első
ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az
Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára
felékesített menyasszony.
És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az
Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei
lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem
lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé,
mert az elsők elmúltak.
És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek.
És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.
És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és
a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.
A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az
fiam lesz nékem. Jel. 21
|
|