|
Az egyház hatalma
Nagyon izgalmas időben élünk, ez a változás
időszaka.
A világban minden virágzóban van, ami szellemi. Először természetes
szinten, aztán szellemi szinten. A világ éhezik arra,
hogy megismerje a szellemi világot, a szellemi dolgokat. Ha
valaki tud adni valamit, ami szellemi, ebben az időszakban nagy
sikert fog aratni.
Ezért is sikeres a New Age
annyira mostanában (boszorkányok, varázslók, az ördög
mindenféle szolgálói…stb.) Ők tudják, hogy milyen erős a
szellemi világ.
Megértették, hogy a testi és a lelki erő nem tud változást hozni.
Tudják, hogy a világot csak a szellemi erő
változtathatja meg, csak ezzel lehet hatni a világra. Mi le
vagyunk maradva.
Az egyház
annyira értelmiségi és vallásos lett, hogy lemaradt.

A világ az ellenséghez szalad, hogy az éhségét kielégítse.
A gonosz szolgáinak pedig az erő egyik eltorzított formája van.
Nem mondhatjuk, hogy nekik igen eltorzult erőik van, ha nekünk nincs
semmi.
Alacsonyabb szinten vagyunk, mint ők.
A vallás nem változtatja meg a világot.
Mi nem értjük a szellemi dolgokat.
Az egyik legerőteljesebb kérdés, amivel találkozhatunk, amire sokan
nem tudják a választ.
Például ki
vagy te? Ezt sem értjük, adunk választ, de nem igazán tudjuk, hogy
valójában kik is vagyunk.
Nagyon kevesen tudnak válaszolni erre.
Ha nem tudjuk, akkor az egész földi elhívásunkat elszalasztjuk.
Isten ezt megakarja válaszolni.
Mi szellemi lények vagyunk, akik Istentől
jöttünk!!! Nem tudjuk, hogy hogyan viselkedjünk.
Ha van szellemem, akkor valami más vagyok.
Ilyen kérdéseket teszünk fel, hogy hol van az én szellemem?
Szellem vagyok! Egy szellem nem lehet nem szellemi!
A sötétség világában az emberek tudják, hogy ők szellemek,
tudják, hogy hogyan kell összekapcsolni a szellemüket a démoni
erőkkel.
Tudják, hogyha a szellemük által működésbe hozzák a szellemi
világot, akkor hatalmuk lesz a szellemi világ fölött
.
Jézus azért
jött el, hogy felépítsen egy olyan Egyházat, ami az Ő teste.
Ez a világban a legerősebb szellemi valóság.
Mégsem működik így az Egyház.
Ha nem tudom,
hogy ki vagyok, akkor nincsen önazonosság tudatom, identitásom.
Ha nincsen identitásom, akkor különböző hangokat fogok keresni, amik
elmondják, hogy ki vagyok. Isten úgy teremtette az embert, hogy az
identitása Istenben legyen. Isten alkotott minket, hogy benne legyen
a lényünk. Amikor az ember elbukott, elvesztette az identitását.
Űr lett benne.

Kérdezik egymástól, hogy kérlek mond meg, hogy elfogadható vagyok,
ki vagyok én, megfelelek e neked?
Másokban
akarjuk megtalálni az identitásunkat.
A teremtmények nem tudnak identitást adni.
A teremtményhez igazítjuk magunkat.
Ez hamis identitás.
Ezért van olyan sok félelem az emberektől.
Azt gondoljuk, hogy van szellemünk, de nem tudjuk, hogy hogyan
működjünk, mint szellem.
Az Egyházban
az egyik legerősebb probléma, az emberektől való félelem.

Az Egyház elvesztette az Isten félelmet.
Megkötöznek minket mindenféle félelmek.
Ha nem tudják megkapni az identitást a teremtménytől, akkor
elutasítva érzik magukat, ilyenkor a dolgoktól várják el (pl. pénz).
Egy idő után
pedig a Sátántól kérdezik meg.

Ezért van az Egyházban olyan sok legyőzött ember.
A gonosz az Egyházat hamis identitással bombázza.
A gonosz azt mondja, hogy méltatlanok vagyunk és felvesszük a
méltatlanság ruháját.( buta vagy nem fog sikerülni…).
A gonosz mindig megmondja, hogy kik vagyunk!!!
A legnehezebb
az, ha
megkapjuk a Szent Szellemet és szembe kell néznünk
azzal, akitől az identitásomat megszereztem.

Meg kell tagadnom ezt az identitásomat.
Megoldás; olvasni és olvasni azt, hogy mi Isten fiai
vagyunk.
Ezt el kell hinnünk.
Ha az identitásom forrása nem kötődik a szellememhez, akkor nem
tudom elhinni azt, amit a Biblia mond. Csak Isten adhat „Apa”
identitást.
Csak az édesapa adhat identitást.
Az anya felnevel.
Ha egy gyermek összetört családban nő fel apa nélkül, mindegy, hogy
mit mond az édesanya, hogy milyen a gyermek, a gyermek mindig mástól
fogja az identitását megkapni.
Úgy működik az Egyház, mint az
anya!

Mindegy, hogy mit mond az anya, a gyermek azt fogja meghallani, amit
a gonosz mond ( pl. nem lehetsz evangélista).
Az Egyház nem tud identitást adni, csak az Atya!
Olyan leszek, mint az apukám.
A gonosz stratégiája, hogy el akar halkítani egy hangot, nem az
Egyház hangját, hanem Istenét!
Ha Isten beszél, akkor egy megváltoztathatatlan identitásom lesz és
megingathatatlan leszek.
Mi is az a szellem?
1 Korinthus
2:7-11.
Mi Isten
bölcsességét tanítjuk, amelyet Ő mindeddig titokban tartott. Ezt a
bölcsességet már az idők kezdete előtt arra rendelte, hogy a mi
dicsőségünkre legyen. A világ felett uralkodó hatalmasok közül senki
nem ismerte volna, ha nem feszítették (ölték) volna meg a Dicsőség
Urát (Jézust) a kereszten. Mert azt mondja az írás:
„Amit szem
még nem látott, fül mg soha nem hallott, amit emberi képzelet még
soha ki nem talált,
Olyan
dolgokat készített Isten azoknak az embereknek, akik szeretik őt.”
Nekünk
azonban Isten mégis megmutatta ezeket a dolgokat a Szent Szellem
által! Hiszen a Szent Szellem mindent kikutat, még magának Istennek
mélységes titkait és gondolatait is. Hiszen egy bizonyos ember
gondolatait is csak annak az embernek a szelleme ismeri igazán. Az
emberek közül senki más nem ismerheti annak az embernek a belső
dolgait. Ugyanígy, Isten gondolatait sem ismeri senki, egyedül Isten
szelleme.
Isten egy
olyan bölcsességet ad nekünk, amit a sötétség fejedelmei nem
ismernek. Ők eltorzult ismeretekkel kormányoznak, de Isten
kijelentette az igaz ismeretet. Ezt még soha senki nem látta. Van
valami, amit Isten adhat nekünk, amit az előző nemzedék még nem
kapott. Isten a szelleme által kijelentett nekünk dolgokat. Kutatja
az Isten mélységeit.
1Korinthus2:11. Az ember dolgait sem ismeri senki, csak akkor,
ha ismerjük a szellemünket. Ezért sem tudjuk, hogy kik vagyunk.
Elhanyagoltuk az ember szellemét. Ha csak a Szent Szellemet
keressük, összezavarodunk. A saját dolgainkat csak a szellemünk
által ismerjük fel. Ha nem ismerjük a saját szellemünket, akkor azt
sem, ami Isten mibenlétéről szól. Az eredmény egy bűnös, erőtlen
Egyház. Egy tragédia van készülőben.
De van egy jó
hír, a Szent Szellem megfelelő bölcsességgel jön az Egyházhoz.
Hogyan
működünk, kik vagyunk? Mi az ember szelleme?
Válasz:
Prédikátor 12:6-7. Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az
aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a
kútba. A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek
pedig visszatér Istenhez, aki adta.
Salamon
leírja itt, hogy az emberek, hogyan halnak meg. Az igazi imádással
juthatunk el a mennyei helyekre.
Látomás a szellemről:
A szellem
ember formájú volt.
Mi vagyunk az egyetlen szellem, akik testben élünk.
Az angyalok és a démonok nem.
Megtestesült szellemek vagyunk. Isten egy anyagi teremtményt hozott
létre.
Úgy teremtett, hogy meg tudjuk tapasztalni mind a két dimenziót, a
szellemit és a testit is.
Egy test nélküli szellem nem működhet az anyagi világban.
Csak ha van egy olyan gép a kezében, ami segít abban, hogy a
szellemi világ megnyilvánuljon természeti szinten.
Ez a gép a lélek. (pl. a humanizmus szelleme nem lehet egy állatban.
Az állatnak nincsen lelke.
Az alkoholizmus szelleme például nem lehet egy lóban.
Isten
megteremtette Ádámot. A lelket megteremtette. A lélek tudja
értelmezni a természetes világban mindazt, ami Isten lényét jelenti.
A
keresztények Isten képmását akarják lekoppintani, de ez lehetetlen.
A magnak el kell halnia.
A gonosz akarja magának a lelket.
Mint szellem nem tudott volna uralkodni a gonosz.
Kell neki a test, mert így hozzáférhet a természetes világhoz.
Isten nem
akarja, hogy a gonosz egy ilyen teremtménnyel uralkodjon.
A gonosz
birtokba veheti ezt. A harag, a féltékenység, kéjvágy,
kapzsiság…minden démon meg fog látszódni ebben a világban, mert a
gonosz birtokba veszi ezt a gépet.
A gonosz
egyetlen célja és az egyetlen dolog, amivel uralkodhat, a világban
el kell szednie az életet a szellemtől és életet ad a léleknek. Így
teremtődik meg az egó. A lélek megelevenedik és maga alá veti a
szellemi életet. A szellemi életet alávetjük, de szükségünk van arra
az életre, ami benne van. A saját királyságunk uraivá válunk így. Az
ördög is így uralkodik a világ fölött. Isten azt mondja, hogy meg
kell halnom, hogy Ő egy ujjat tudjon teremteni.
Ezüst
fonál: az értelemnek a szellemi részét összekötötte. Lefelé
ment, mint egy gerinc, a hátig tart. Ez az ezüstfonál összeköti a
szellemet és a testet. Ez azért kell, hogy a szellemünk ne repüljön
el. A New Age ellopta ezt az igeverset.
Arany
korsócska (palackocska, kehely): a szellemünk közepében volt. Ez
a szellemünk Szentek Szentje. Itt trónol az élet, itt jön be az
ember szelleme. Eddig azt hittük, hogy a szellemünk a Szentek
Szentje, de ez nem igaz.
2 Korithus
7:1
Kedveseim,
micsoda ígéretek ezek-és éppen nekünk szólnak! Ezért hát tisztítsuk
meg magunkat minden olyan dologtól, ami akár a testünket, akár a
szellemünket bepiszkolja. Kitartóan és teljesen szánjuk oda magunkat
és egész testünket Istennek, hiszen mi tiszteljük Istent!
Itt azt
látjuk, hogy a szellemünk lehet szennyes is. Mivel nincs Isten
Szelleme (élet székhelyén) bennünk, addig a többi rész szunnyad. Az
arany kehelyben van az élet székhelye. Ez az élet bennünk van. Isten
Szellemétől fogantunk meg. A Szent Szellemet megkapjuk. Ad egy
kisjelet az Ő jelenlétének. Mivel a jelenlétéből már egy kicsi darab
bennünk van, ezért ajándékot ad(Szent Szellem keresztség). Fontos,
hogy nem Ő az ajándék.
Jézus
kiküldte a 70-et és a 12-őt. Bennük volt a Szent Szellem mértéke.
János 20-ban Jézus rájuk fújta a Szellemét.(20:22-23) „Miután ezt
mondta, rájuk lehelt, és így szólt: Vegyétek a Szent Szellemet!
Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azoknak a bűnei meg lesznek
bocsátva. Akiknek viszont nem, azoknak a bűnei megmaradnak.”
Már van
bennük egy mérték, aztán Jézus rájuk lehel még egy adagot, aztán
szól, hogy majd később be fognak tölteni, meríteni a Szent
Szellemmel. Mi kapunk egy morzsát a mennyből és azt az egész
kenyérnek hívjuk. Nagyon kevés ember él a földön, aki valóban
belemerült a Szent Szellembe.
Sokan be
vannak töltve Szent Szellembe, de nem tudnak bizonyságot tenni és
nincs erejük. A gyülekezet nem tud bizonyságot tenni és nincs ereje.
Valami nem jó!
Ha be vagyok
töltve Szent Szellemmel, akkor az aranykelyhem túlcsordul.

Benne van az élő víz.
Elkezdi a szellemem más részeit is felébreszteni, megérinteni.
Felébreszti a szellemi füleimet, kinyitja a szemeimet, erőt ad a
karjaimnak.
A szellemem minden része el kezd felébredni. Ezékiel is ezt látta.
Látta Isten oltárát, aranykelyhet, amiből jött egy folyó.
Csak úszni lehetett benne. Ez az ember szelleme, ami belemerült a
Szellem vizeibe.
Csak úgy történhet meg a teljes bemerülés a Szellem vizeibe, ha
elengedjük a partot.
Teljesen ráhagyatkozunk Isten Szellemére és ebben a világban
semmiben sem találjuk meg a biztonságunkat.
Az aranykehely az a pont, amelyen keresztül Isten Szellemével
kapcsolatban vagyunk.
Isten Szellemével egyek vagyunk.
A szellemünk természete, hogy közösségben legyünk vele.
A
szellememnek nincsenek határai. Ki tudom nyújtani a szellememet,
hogy a te szellemedet átöleljem vele.
Aki egyesült Krisztussal, az egy szellem Istennel.
Ha másoknak
evangélizálunk, a szellemem nyújtható, Istennel egy.
El kezdem a szellemem kinyújtani, hogy Isten át tudjon ölelni téged.
Imádkozom, hogy had legyünk egyek.
A szellem nem az elmén megy keresztül, hogy a másikkal közösségben
legyen.
A szellememből szeretlek téged.
A másik szellemébe hatok.
A szeretet végső közössége a szellemben van (házasság).
Egyház:
Sokkal több
felkínálni valónk van az embereknek.
A világ elveszettséget ad.
Meg kell értenünk a szellemünket és hogy a szellemünk a házasságban
milyen örömöt tud átélni.
A Mennyet fedezhetjük fel.
Fel kell fedeznünk, hogy kik vagyunk valójában és aztán fel fogjuk
fedezni a képességeinket.
Az eltorzult elménkkel nem tudjuk átélni azt a csodát, hogy kik is
vagyunk valójában.
A lélek
szomjazik a szellem vizére, de nem tudja, hogy hogyan érje el
ezeket, ezért különböző dolgokkal házasodik össze( pénz, emberek
szeretete, szakma, hivatás, rang…stb.)
     
A lélek összeházasodik a vallással,
teológiával, felekezettel, gyülekezeti beosztással, hagyományokkal,
kultúrával..stb.
     
El kell
válnunk mindazoktól a dolgoktól, amikkel összeházasodtunk.
Isten olyan imádókat keres, akik szellemben és igazságban imádják
Őt.
Isten olyan embereket keres, akik nem házasodtak össze
mindenfélével, hanem akik Istennel házasodtak össze.
A vödörnek el kell törnie a forrásnál.
Ezt látta Jeremiás próféta is.
A fazekas elrontotta az edényt és egy ujjat hozott létre.
Az ember
szellemét még körülvették mindenféle keringő dolgok.
Kerekek voltak a kerekekben.
Ahová a 4 lelkes állat mozgott, oda mozogtak a kerekek is.
A kerekekben volt a szellemük.
Jézus ereje tart fel mindent, ami a természetes világban van.
Minden ilyen kerekekben lévő kerekekben van( olyan, mint egy
atommag, amely minden energiát tartalmaz)
A szellemi világ tehát nem helyhez kötött.
Hathatunk a kimondott szóval az egész teremtett világ kerekéhez.
A földgolyót is kerekek veszik körül.
Ne használjuk rosszul a nyelvünket. A szellem szól a nyelvünkön
keresztül.
Hathatunk az egész teremtett világ kerekére.
Minden szellemet ilyen kerékben lévő kerék tartalmaz.
Ezek kinyújthatóak. Kinyújthatjuk a szellemünket.
Lehetünk nagyok, de kicsik is.
Lehetünk akkorák, mint egy hegy, de akkorák is, mint egy vírus
(például légió) .
Ha imádkozunk, a kerekek kinyúlhatnak.
Az egész várost is betakarhatjuk, felszabadíthatjuk a
feltámadás erejét a város fölött.
Engedhetjük, hogy a kerekek kinyúljanak.
Mi Istentől
vagyunk. Őbenne van az öntudatunk, tehát nem kell hallgatnunk a
gonoszra.
Nincs olyan
csata, amit ne vívhatnánk meg.
A szeretet
kiűzi a félelmet
Nyissuk ki a Bibliát a Zsidókhoz írt levél
2.-ik részénél, a 15-ös versnél. „Igen, Jézus emberré
lett, és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől.
Mert az embereket a haláltól való félelem egész életükben
rabszolgaságban tartotta.”
Az ördög királysága a félelemről
szól.
A kötelék királysága ez.
A sátán a félelem által irányítja a világot.
A félelem az egyik legnagyobb ellenségünk, ami akadályoz minket,
hogy belépjünk Isten királyságába.
Nagyon mély sötétség korában élünk.
A Biblia azt mondja, hogy ez a korszak a legsötétebb a történelem
minden korszaka közül.
Minél sötétebb egy hely, annál több ott a félelem.
Tehát az Úr az egyik legnagyobb kihívás elé állít minket, hogy a
legsötétebb korban győzzük le a világot, amikor Isten rólunk
gondoskodott a világ alapjainak felvettetése előtt.
Hányan tudjátok, hogy Isten már ismert titeket, mielőtt a világ
alapjait felvetette volna?
Az Úr úgy választott ki minket arra, hogy pontosan ebben az órában
szülessünk meg azokban az országokban, ahonnan jöttünk.
Ez egy bölcsességgel és értelemmel teli Isteni döntés volt, hogy
mikor szülessünk meg.
Isten nem véletlenül választott ki titeket és csak így leejtett a
földre, aztán megszülettetek és ennyi.
Isten az Ő végtelen bölcsességében a legerősebb szellemeket
választotta ki, akik az Ő királyságában voltak, arra, hogy pont
ebben a korban küldje le őket a világba.
Ámen?
Hogyha jó stratégus valaki, akkor nem a leggyengébb katonáidat
küldöd arra a helyre, hogy meghódítsák, amit a legnehezebb
meghódítani, hanem a legjobb harcosokat választod ki és a legerősebb
fegyvereket.
Ilyen katonákat és fegyvereket küldesz arra a helyre, amit a
legjobban elfoglalt már az ellenség.
Ti miért születtetek meg Ausztriában ebben az órában, vagy
Magyarországon, vagy bárhól, ahonnan jöttetek, mert Isten ismeri a
ti szellemetek természetét.
Az ördög megpróbálja elhitetni az Egyházzal, hogy nincs ereje és az
egész világon látjuk, hogy a félelemnek a hulláma árasztotta el az
Egyházat. Könyveket írtak erről.
Ezek a könyvek azt mondják Isten népének, hogy nincsen hatalmunk
arra, hogy a második mennyben harcoljunk. Könyveket írtak arról,
hogy nem mehetünk ellene az ördögnek.
Nagy félelmet gerjesztettek ezek a könyvek és ezért sok és ezért sok
ezer katona egyszerűen letette, eldobta a fegyvert.
Pedig ez az ördög hazugsága, mert az Úr ezekben a napokban támasztja
fel az Ő legerősebb hadseregét.
Mi vagyunk ez a hadsereg, aki Jézus oldalán fog harcolni.
A világ legizgalmasabb csatáinak napjait éljük és az ördög
egyszerűen ezt a félelmet zúdítja az egész Egyházra. Szeretném, ha
most az 1 János 4-hez lapoznátok most velem.
18-ik vers: „ A szeretetben nincsen félelem,
sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel
jár. Aki pedig fél, az nem lett teljessé a szeretetben”.
Itt látjuk azt a két hatalmas erőt, ami
egymással szemben áll.
Az egyik a félelem, az ördög fegyvere, a másik pedig a szeretet,
Isten fegyvere. Ámen?
Nem lehetünk a szeretet katonái, ha félünk, mert aki fél, az nem
lett teljessé a szeretetben.
Tehát a Sátán ezt a stratégiát küldi az Egyház ellen, amely a Sátán
természetének a lényege.
Lapozzatok az Ezékiel 28-hoz. a 14-ik vershez. „Fölkent kerubot
adtam melléd, hogy oltalmazzon, Isten szent hegyén voltál, tüzes
kövek között járkáltál. Feddhetetlen életű voltál teremtésed
napjától fogva, míg álnokság nem található benned”.
A 16-ik vers mondja: „A nagyarányú
kereskedés közben megteltél erőszakkal, és vétkes lettél. Azért
száműztelek az Isten hegyéről, a tüzes kövek közül”.
A Sátán egyik neve, hogy oltalmazó kerub.
Az oltalmazás az egyik fő tevékenysége, a védekezés.
Olyan bölcsességet ad nekünk, ami védelmez mindent, ami mi vagyunk,
vagy amink van.
Hogy a saját erőnkkel védelmezzük azokat a dolgokat, amink vannak.
Ez a Sátán természetének a része.
Jézus azt mondta, hogy akik meg akarják óvni az életüket, azok
elveszítik.
Azok nyerik meg az életüket, akik elveszítik.
A védekezés az önzéshez kötődik.
Mindannyian így nőttünk fel a világban.
Az egész világon az önzés és a védekezés üzenetét lehet hallani.
A védekezés és az önzés a szeretet természetével pontosan szemben
áll.
Az egyik dolog, ami összetöri a szívemet azaz, hogy a mai Egyházban
alig lehet üzenetet hallani arról, hogy hogyan kell szeretni. Pál
azt mondta, hogy az Egyház alapjának a szeretetnek kell lennie.
A szeretetben kell meggyökereznünk, hogy megértsük az Atya
szeretetének a szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét.
Elolvastam, megnéztem mindenféle tanítványképző jegyzetet, ami a
kezembe került, de egy sem tanítja az Egyházat arra, hogy hogyan
kell szeretni.
Pedig ez az alap.
Ez az alap.
Tanítjuk az embereket a keresztségről, a Szent Szellem ajándékairól,
arról, hogy hogyan kell evangelizálni. Mindenféle módszereket
tanítunk.
A legalapvetőbb dolog, amit Jézus lehozott a földre az nem szerepel
a tanítványképző jegyzetekben.
Mivel nincs meg bennünk ez az alap és azt gondoljuk, hogy a szeretet
az, amikor kedvesek vagyunk egymáshoz. Ezért úgy tűnik, hogy
feltételezzük, hogy mindenki tudja, hogyan kell szeretni.
De a világ szeretetének semmi köze ahhoz, ahogyan Isten szeret.
Ámen?
A szeretet nem az, hogy kedvesek vagyunk.
A szeretet az, ami elvitte Krisztust a végső áldozatig, amit érted
bemutatott és értünk.
A szeretet a maradéktalan elpusztítása mindannak, ami vagyunk, annak
érdekében, hogy valaki mást szeressünk. Krisztus is ezt tette a
Golgota keresztjén.
A szeretet végső kifejezése a Golgota keresztje.
A keresztben mondja el Isten a világnak, hogy ennyire szeretlek
titeket.
Ilyen messzire vagyok hajlandó elmenni azért, hogy megmentselek
titeket és örök életet adjak nektek.
De ma nem így értjük a szeretetet, hogy ez az önmagunk teljes
megtagadásának a módja, annak érdekében, hogy szeresselek téged.
Mindent a visszájára fordítottunk és mindenféle
üzemeteket hallunk arról, hogy hogyan lehetünk sikeresek.
Hogyan győzhetünk? Hogy lehet nagy a gyülekezetünk?
Hogyan lehetünk népszerűek?
Nagyon
alattomos módon a gyülekezet önmagára koncentrál.
Mindennek én vagyok a központja.
Még az imádásnak is.
Erről már beszéltünk.
Egy nagyon alattomos módon minden én rám irányul.
Megtanítottuk a gyülekezeti embereket, hogy hogyan gondoskodjanak
magukról.
Világszerte az Egyházban a legnagyobb bűn, hogy hiányzik a szeretet.
Akár hány országban járunk, mindenütt azt halljuk, hogy a pásztorok
és a vezetők a saját kis királyságukkal foglalkoznak.
Senki ne merje megérinteni az ő kis királyságukat,
mert akkor szörnyetegekké vállnak és keresztre feszítik azt, aki
beavatkozik.
Bezárják a város kapuit, hogy ne mehess oda többet.
De mindez ellentétben van Krisztus természetével.
Ez önző embereket hoz létre ez a viselkedés.
A szeretet mindent valaki másnak akar.
A szeretettel hatalmas szenvedés és fájdalom jár együtt.
Nem akarunk hallani a fájdalomról.
Nem akarunk hallani a szenvedésről.
A bővölködésről akarunk hallani és a sikerről.
Arról, hogy hogyan lehetünk boldogok ebben a világban .
Egy nagyon rejtett módon a kereszténységet olyan dologgá
változtatjuk, ami annyira kötődik az ördöghöz, hogy az ördög el
tudja pusztítani, tönkre tudja tenni az Egyházat és mindenféle
károkat tud neki okozni ezért.
Mert nem tudjuk, hogyan kell harcolnunk a Sátán ellen.
Mert nem
harcolhatunk a Sátán ellen úgy, hogy közben megkötöz minket az ő
stratégiája, az ő kötelékei és az ő jelleme.
Az emberek rettenetesen félnek attól, hogy elvesztenek valamit.
Ha elveszítem az állásomat, hogyha elveszítem a pénzemet.
Ha elveszítem a szeretteimet, ha leveszítem a gyülekezetemet.
Ha elveszítem a szolgálatomat, ha elveszítek valamit.
Hallgassátok meg a keresztényeket az egész világon és akkor
megtudjátok, hogy milyen félelem tölti be az egész Egyházat.
Már csak a gondolat hatására, hogy elveszthetek valamit.
Nem tudunk szeretni úgy, hogyha közben óvjuk magunkat.
Az önvédelmi falak által veszi el az oltalmazó kerub az életünket
úgy, hogy ő uralhassa az életünket.
Tehát ma az ördög fő stratégiája az, hogy a
félelemnek ezeket a hullámait küldi.
Hogyha szembenézek az ördöggel, valami bajom lehet esetleg.
A Biblia azt mondja, hogy az Isten fia azért jelent meg, hogy az
ördög munkáit lerontsa.
Bármi áron és az ár a kereszt volt, a keresztfeszítés.
Miért érezte Isten annyira fontosnak, hogy az ördög minden munkája
ellen menjen?
Uram adj nekünk itt megértést. Adj nekünk itt megértést.
Szeretném, hogyha elképzelnétek valamit.
Én tudom, milyen az, amikor az embert gyötöri az ördög.
Isten engem attól mentett meg, hogy be voltam zárva egy
elmegyógyintézetbe reménytelenül egy életre.
Éjjel nappal jött a Sátán ellenem és gyötört mindenféle módokon.
Hogyha járjátok a városok utcáit, olyan embereket láttok, akiket
gyötör a Sátán.
A fejlett világ legtöbb országában a fő oka, az emberek
elhalálozásának a szívroham, a szívinfarktus.
Az emberek stresszben vannak a tulajdonaik miatt.
Feszültek azért, mert elveszthetnek valamit.
Az ördög gyötöri őket a gazdaság mindenféle fenyegetéseivel.
Az ördög gyötrő, kínozó. Ausztria is ezért szenved, mert a Sátán
gyötöri.
Az a sok fiatal, aki a prostitúcióhoz, vagy a kábítószerhez
folyamodik és nem boldog, azokat mind gyötöri az ördög. Nézzétek meg
az arcukat, ahogy járnak az utcákon, mennyire tele vannak
szomorúsággal és aggódással. Ahol nincs remény, ott az ördög
gyötrését látjuk.
Ahol félnek az emberek valaminek az elvesztésétől, ott gyötöri
őket az ördög.
A Biblia azt mondja, hogy a szeretet soha el
nem fogy.
A szeretet mindent elvisel és nem múlhat el. Isten szeretet.
Szeretném, ha megértenétek valamit ezután valahányszor Ausztriára
gondoltok.
Hány szülő van itt?
Képzeljétek el, hogy van egy
gyönyörű lányotok,
vagy egy kitűnő pompás fiatok és nagyon szeretitek ezt a
gyermeketeket, teljes szívetekből. Ez a gyermek a szívetek kincse.
Hírtelen egyszer csak ott vagytok a házatokban.
Minden nyugodt, minden jó és a házon kívül valami zajt hallotok.
Kinéztek az ablakon, hogy megnézzétek mi történik.
Ott egy ember, aki gyilkos
és megerőszakoló ember és néz be az ablakon.
Hírtelen látjátok, hogy a lányotok kinyitja az ajtót, mert megakarja
nézni magának ezt a valakit.

Másodpercek alatt lecsap ez a megerőszakoló ember a lányotokra.
A szemetek láttára
megerőszakolja a lányotokat és nem tehettek semmit ellene.
Képzeljétek el, hogy egy ilyen apa milyen összetört lehet, aki ilyet
végignéz, egy ilyen jelenetet a szemei előtt.
Az egész életére kiható trauma lesz ez neki.
A mennyei Atya ezt a jelenetet
látja élete minden másodpercében.
Éjjel, nappal.
Nappal és éjjel, óráról órára a szemei előtt.
Az érzékeny szíve előtt látja, hogy az ördög megerőszakolja a
gyermekeit és megöli őket és elpusztítja a gyermekeit.
Napról-napra, óráról-órára, percről-percre, másodpercről-másodpercre
ezt nézi végig az Atya.
Mikor János ott volt a kereszt lábánál.
Tudjátok mindenki elmenekült, mert védte az életét, de János annyira
szerette Jézust.
Jézus volt a legfontosabb neki.
A szívéhez Jézus volt a legközelebb minden ember közül.
Tudjátok, amikor szerettek, akkor nem bújtok el.
János azt mondta, hogy bármi áron, nem engedhetem, hogy az én
szeretett Jézusom egyedül menjen a szenvedésbe.
A 3 Mária ugyanígy viselkedett.
Ott volt János a kereszt lábánál és látta, hogy ott a kereszten
teljesen elpusztul az, akit ő annyira szeretett.
Az összes többi tanítvány hallott a keresztről, de János látta azt,
akit szeretett.
Ott saját szemével látta, amikor Jézusba beverték a szögeket.
Az evangéliumában elmondja. Én ott voltam,
mikor jöttek a római katonák és összetörték a másik két bűnöző
lábszárcsontját.
De amikor az én Jézusomhoz értek, látták, hogy már meghalt és az
egyikük fogta a dárdáját és átdöfte Jézus szívét! Én vagyok János,
aki ezt látta.
Egész más dolog, amikor az ember hall valamiről és egész más, amikor
saját szemeivel lát valamit. Jézus azt mondta, hogy láttatok engem,
akkor láttátok az Atyát.
Minden ami Jézussal történt, az Atya szívével is megtörtént.
Az Atya nem csak így kívülállóként nézte a keresztre feszítést, mint
egy közönség, hanem az Atya a Mennyben is megszenvedett minden
sebet, amit Jézus megszenvedett.
Én vagyok János, aki ezt látta.
Aztán ő és másik 5 ember, összesen 6-an levették Jézus testét a
keresztről. Szerintem János volt az, aki kivette a szögeket.
János a saját kezeivel érintette Jézus sebeit és a saját könnyeivel
mosta Jézus sebeit.
A saját testével fedte be Jézus testét.
Mivel megérintette azokat a sebeket, amelyek az irántam és az
irántad való szeretet végső kifejezései.
Mivel János érintette ezeket a sebeket, megértett valamit.
Megértette, hogy az egyetlen dolog, ami enyhít az Atya fájdalmán, a
szeretet.
Ezért ez János fő üzenete, hogy szeressétek egymást.
János annyira átélte ezt a fájdalmat.
Voltam Pathmosz szigetén 1999-ben és az Úr
elragadott engem a Mennybe. Négy teljes napig ott voltam az Atya
szívében. Abban a könyvemben, amiből azt hiszem ide is hoztunk pár
példányt. „Mennyei helyeken ülve”- ez a címe. Ebben bőségesen
beszélek erről az élményről.
Olyan
volt, mintha Isten valahogy egy lénnyé olvasztott volna össze engem
Jánossal.
Nem tudom, hogy magyarázzam ezt el, de olyan volt, minthogyha ott
lettem volna, ahol Jézust keresztre feszítették. Mintha én lettem
volna János.
Láttam, ahogy Jézus szívét átdöfik azzal a dárdával.
A Szent Szellemnek az ereje áthatott engem, bevitt engem az Atya
szívébe.
Elkezdtem megérteni a bűn által okozott fájdalmat.
A bűn az nem csak egy rossz cselekedet, amit teszünk.
Minden bűn, amit elkövetnek a földön, olyan mint egy kés, ami
belevág az Atya szívébe.
Az Atya szívében vannak kamrák, amelyekben csak sebeket lehet látni
egymás hegyén hátán.
A sebeken belül is sebek vannak.
Csak ha áll ott az ember, annyira elviselhetetlen a fájdalom.
Az ember úgy érzi, mint az elektromos áram rázza az embert a sok
fájdalom.
Elviselhetetlen az Atyának a fájdalma.
Emlékszem, hogy az Atya bevitt engem az Ő szívében a Szentek
Szentjébe.
Ott is sebek voltak és ezek voltak a legrosszabb sebek, a
legsúlyosabbak!
Felkiáltottam, hogy Atyám mi okozza ezeket a szörnyű sebeket a Te
Szentek szentje részedben, a szívedben?!
Az Atyán lévő minden seb vérzett egyfolytában.
Azt mondta a Szent Szellem, hogy ezek a szeretett sebei.
Minden szeretet elleni bűn belehasít az Atya szívébe, a Szentek
Szentjébe.
Ezek csak a sebek, amiket az a bűn okoz, hogy az Egyházban
meghasonlások vannak és szakadások, amikor átkozzuk egymást és
amikor rossz dolgokat mondunk egymás ellen.
Ezek okozzák ezeket a sebeket.
Azt mondta az Úr, az én népem érti a szeretetemet.
Aztán hallottam, ahogyan az Atya kiált a belsejében és azt mondta:
„Menj és mond meg az Egyházamnak, hogy nem lehet szentségben élni az
Én szeretetemen kívül.”
Mi nagyon sok hittétel és módszer segítségével
akarunk szentté lenni, de nem értjük meg, hogy közben csak tépjük az
Atya szívét.
Vannak az Ő szívében kamrák, ahol nagyon erősen hallható a nemzetek
kiáltása.
Vannak ott részek, ahol éjjel és nappal lehet hallani mindazoknak a
fiataloknak a kiáltását, akik éjjel és nappal meghalnak.
Azt mondja a Biblia, hogy az egész teremtett világ nyög és
fohászkodik azért, hogy megnyilvánuljanak Isten fiai. Látom, hogy a
keresztények, csak úgy közömbösen elmennek az utcán a koldusok és a
prostituáltak mellett. Annyira elfoglalnak bennünket a Biblia
tanulmányaink és a hittételeink.
Nincs időnk arra, hogy könyörületesek legyünk.
Nincs időnk az elveszett világ számára.
Mert az egyház túl elfoglalt a négy falán belül.
Hogyha abban a kiváltságban lenne részetek, hogy csak egyszer
hallanátok a nemzetek nyögését, amit az atya egyfolytában hall.
Amikor az asszonyokat verik a férjeik.
Mindenféle bántalmazások, embertelenségek.
Amikor gyerekeket elhagynak, vagy pedig bántalmaznak a szüleik.
Tudjátok milyen szinten van a vérfertőzés világszinten?
Több, mint 70 % a családokban, amikor az apák bántalmazzák a
gyerekeiket az egész világon.
Nem tudunk ezekről a dolgokról. Annyira elfoglalt minket a magunk
kis világa.
Annyira védettek vagyunk ehhez.
Mexikóban 2 millió gyermek él a csatornákban a patkányokkal együtt.
A csatornákban kisbabákat esznek meg a patkányok és az Egyház közben
hallelúját énekel.
Az Atya szíve össze van törve.
Hogyha hallanátok ott a kamrában, a szívében lévő egyik kamrában.
Hogyha hallanátok a több millió kisbaba sírását, amikor elabortálják
őket, ahogy sikoltoznak!
Több millió kicsi hang! Istenhez kiáltanak, hogy had éljek, had
éljek, had maradjak életben!
De az önzés megöli őket és a félelem.
A felelőtlenség megöli őket és mi hallelúját éneklünk közben és az
életünk tele van programokkal.
Hogyha a szellemi harc miatt elvesztem az autómat, mi lesz?
A szellemi harcnak az oka az, hogy Jézus látta az Atya szenvedéseit
és azt mondta.
Megteszek bármit amibe kerül, hogy ezt a szenvedést enyhítsem és
visszahozzam neked a Te szeretteidet.
A szellemi harcot azért végezzük, mert ismerjük az Atyát.
A szeretet az egyetlen erő, ami rávehet minket arra, hogy bármely
démonnal megharcoljunk.
Azért végzünk szellemi harcot, mert úgy szeretünk, ahogy az Atya.
Ó, Ana Mendez őrült, mert a hegyeken száll szembe a sátáni erőkkel.
De elmegyek a csatornákba is és bemegyek a dzsungelek mélyébe is,
hogy a boszorkánydoktorokkal szembenézzek.
Elmegyek bárhová, ahová az Atya szeretete elvisz.
Mert hogyha életem minden napja felhasználható arra, hogy az atya
fájdalma enyhüljön, akkor ezért akarok élni.
Aki szeret, az nem fél.
Mit jelent az, hogy a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet?
Ez olyan, minthogyha egy sebes sodrású folyót látnátok és ez a
hatalmas folyam elárasztja a várost.
Viharok pusztítják a városokat.
Azt látjátok, hogy ebbe az áradatba egymás után esnek be a gyerekek.
A tökéletes szeretet azaz erő benned, ami rá vesz arra, hogy beugorj
ebbe a vízbe.
Nem fontolgatod a veszélyeket, nem fontolgatod, hogy meghallhatsz
ott a vízben.
A tökéletes szeretet utána megy annak a gyereknek, hogy megmentse.
Aki fél, az nem lett teljessé a szeretetben.
Ez az evangélium lényege és üzenete.
Téged és engem Isten kiválasztott arra, hogy az ördög munkáit
lerontsuk és visszavigyük az embereket Istenhez. Nem nézhettek
szembe az ördöggel, miközben mindeneteket véditek, mert akkor az
ördög kötelékeiben élitek az életeteket.
Nagyon rossz híreim vannak a számotokra.
Az ördög gyűlöl titeket és hogyha kötelékben vagytok, a saját
akaratotok miatt az ördög rabságában vagytok. Akkor ő elfog
pusztítani mindeneteket, amitek van.
Az, hogy oltalmazó kerub, az csak egy név. Semmit nem véd igazából.
A Seregek Ura az egyetlen olyan Erőd, aki megvéd valamit.
A mi Urunk Jahve az egyetlen Úr, aki meg tudja állítani az árvizet.
Az egyetlen, akinek ereje van a halottakat feltámasztani, Jahve, a
mi Atyánk. Ő a mi megerősített várunk.
Az ördög nem tud megvédeni titeket.
A saját erőtök és önzésetek sem védhet meg titeket.
Kinyitottátok már a szemeteket, hogy
meglássátok, hogy az Egyházban lévő emberek hány százaléka beteg?
Pénzügyi hiány van és feszültség.
Mert amíg az ördög kötelékében maradunk, ő elpusztít minket.
Azért jelent meg az Ember Fia, hogy az ördög munkáit
lerontsa.
Istennek a szíve irgalmas és szerető szív.
Isten szeretete, ami segít minket megállni a legvadabb démonok előtt
is. Hogy vigyük azt, akit szeretünk.
Én teljes szívemmel szeretem a városomat.
Teljes szívemmel szeretem a nemzetemet.
Sokszor voltam a halál küszöbén.
Ott voltam Isten trónja előtt és sírtam a 40/70-es ablakért.
Azelőtt meg a 10/40-es ablakért.
A világ mindazon részein, ahová még nem jutott el az evangélium.
Ázsia és Afrika különböző pontjain.
Ott sírtam Isten előtt, mert 4 milliárd ember az ördög fogságában
van.
Ott voltam Isten trónja előtt és kértem tőle ezeket az embereket.
Add oda nekem az ördög trónját, hogy lerontsuk, hogy ezek az emberek
megszabadulhassanak.
Hallottam, hogy az Atya azt mondja: Mennyire akarod, hogy ezek az
emberek üdvösséget nyerjenek?
Odaadnád értük az életedet?
Nagyon lelkesek tudunk lenni és mindenre igent mondunk és amikor az
Atya azt mondja, hogy elküldelek erre a küldetésre, de nem
szavatolom, hogy vissza fogsz jönni.
Ez történt, amikor az Úr a Mount Everestre hívott minket föl.
Tudom, milyen az, megölelni a gyerekeimet, tudni, hogy valószínűleg
ez az utolsó puszi, amit adhatok nekik.
Mert tudtam a szívemben, hogy mit mondott nekem az Atya.
A gyerekek is nagyon megöleltek és mondták, hogy mama legyél szíves
gyere vissza.
Tudom, hogy milyen ott lenni az Atya előtt, amikor azt kérdezi, hogy
mi van akkor, ha ennek a sok embernek a megszabadítása azt jelenti,
hogy elvehetem tőled az egyiket, a legszeretettebb emberek közül.
A korai Egyháznak nagyon sokszor mondta ezt Isten.
Nagyon sok vérrontásba került a világ megmentése.
Azt mondtam: Uram, bármibe kerül, de szabadítsd meg ezeket az
embereket.
Nem tudom végignézni, hogy a szíved végignézi, ahogy az ördög
gyötöri ezeket az embereket éjjel-nappal, másodpercről-másodpercre.
Ahogy Pál mondta, hogy a saját testemben hordozom azt, ami még hijja
van Krisztus szenvedésének.
Azt mondtam: Igen Uram, elveheted a szeretteimet.
Ez nem buta prófécia.
Tudom, milyen ott lenni a Mennyben az Atya előtt.
Az Úr elvette az ikertestvéremet, azt, akit a legjobban szerettem
ezen a világon.
Nincsen szorosabb kapcsolat, mint ami 2 egy petéjű iker között van.
Az emberek általában egymagukban születnek meg, de én nem egyedül
születtem meg.
Egy petéjűek voltunk a nővéremmel együtt.
Még a gyerekeim sincsenek hozzám ennyire közel.
Láttam az Atyát, ahogy a szemembe nézett és azt mondta: Szükség van
erre, hogy elvegyem.
Akkor is elmész?
Igen Uram.
Az életem minden cseppje, a lelkem minden cseppje, a vérem minden
cseppje el van kötelezve neked, hogy megmentsük ezt a világot.
Még arra is megkértem az Atyát, hogy hadd legyek vértanú.
Mert azt akarom, hogy a vérem minden cseppje tisztességet hozzon.
Jézus minden csepp vérének, ami ki lett ontva értünk.
Tudjátok a szeretet nem a kedvesség.
A szeretet a végső áldozat.
Jézus nem azért jött a világba, hogy sikeressé tegyen minket, hogy
kényelmesen éljünk.
Megadhatja nekünk ezeket a célokat, de nem ez a cél.
Nem ez a célja.
Mi tudjuk, hogyan kell bőségben élni és hogyan kell szükségben élni.
Nagyon sokszor megváltoztattuk az evangélium célját.
Az ördög mindenfélékkel támadhat minket és akkor mi keresztények
elkezdünk félni.
Ha Isten azt mondja, hogy azt akarom, hogy foglald el a nemzetedet
és megjelenik egy könyv, ami arról szól, hogy nincsen hatalmunk az
ördög fölött.
Mert megsérülhetsz, lesznek áldozatok a háborúban.
Akkor a keresztények vadásszák ezeket a könyveket, de a Könyvek
Könyve azt mondja, hogy nektek adtam minden hatalmat .
Nektek adtam minden hatalmat!
Nektek adtam minden hatalmat, mert az Atyához megyek.
Nekem adatott minden hatalom Mennyen és Földön!
Ahogy engem küldött az Atya én is úgy küldelek titeket.
Én vagyok a Fej, ti vagytok a test!
A test is ott ül a mennyei helyeken. Isten minden ellenségét az Ő
lábának zsámolyává tette.
Ezt elolvassuk és aztán elhisszük a hamis próféciák ostobaságait.
Mert nem értjük a szeretet természetét. Mert nem értjük, kicsoda Ő.
Ez az örök élet. Szeressétek egymást! Szeressétek egymást!
Mert a szeretettel enyhíthetjük az Atya fájdalmát. A félelem mindig
falat épít.
A lehetetlenség falát. Egy olyan falat, amely hangosabban beszél,
mint Isten.
Mindig van egy vonal.
A félelmet nem lehet úgy legyőzni, hogy valaki jön és kézrátétellel
imádkozik értetetek.
Annyira tétlenné váltunk.
Azt akarjuk, hogy minden úgy történjen meg velünk, hogy valaki
álljon és kézrátétellel imádkozzon értünk, de a félelmet nem lehet
így legyőzni.
A félelem olyan vonal, aminek a túloldalára csak egyedül lehet csak
átmenni.
Amikor Pathmosz szigetén voltam, ezután a
megdöbbentő élmény után, amit a Mennyben éltem át.
Az utolsó napon ott voltam a tengerparton és dicsőítettem az Atyát.
Pathmosz szigete eléggé érintetlen.
Senki nem volt a tengerparton, teljesen egyedül voltam.
Ez az Égei tenger.
Ott voltam és néztem a tengert.
Megpróbáltam megemészteni mindazt, amit ott átéltem.
Hírtelen az öböl túlsó végén megláttam 2 férfit.
Szőkék voltak.
Az egyikük beugrott a vízbe.
Figyeltem őt. Elkezdett úszni és úszott és úszott.
Az Égei tenger mélykék és az a férfi úszott a
látóhatár felé.

Kezdtem nagyon ideges lenni. Azt mondtam, ó Uram, nincs ott egy
csónak se, senki nincs ott kint?
Ez a férfi olyan messzire úszott, hogy elvesztettem szem elől.
Minden, ami bennem volt, félni kezdett.
Elképzeltem, hogyha az ő helyében lennék ott olyan messze kint az
Óceánban, teljesen megragadott a félelem.
Azt mondtam, ó Istenem, meg sem értettem a bennem lévő félelmet.
Azt mondtam, Uram mitől félek én ennyire?
Később ez a férfi visszajött biztonságban, de én még mindig remegtem
a félelemtől.
Azt kérdeztem, mi az, ami ekkora félelmet kelt bennem, mert teljesen
megrémülnék, ha ilyen messzire kellene kiúsznom.
Azt mondtam magamban, nem félek a cápáktól, mert búvár vagyok és
búvárkodtam már cápák között.
A Biblia azt mondja, hogy minden állatban elhelyezte az embertől
való félelmet.
Én elimádkoztam már ezt az imát és nagyon sok cápát láttam, tehát
azt mondtam, nem félek.
A cápáktól nem félek, a mélységtől nem félek, a démonoktól sem.
Akkor mi kelti bennem ezt a rettenetes félelmet azzal kapcsolatban,
hogy kint kéne lennem a mélykékségnek egy ilyen távolságában a
parton?
Azt mondta az Úr. Aki fél, az nem lett teljessé a szeretetben.
A félelmed miatt nem viheted el ezt az üzenetet a nemzeteknek.
Azt mondtam: „Ó Uram ez lehetetlen, el kell vinnem ezt az üzenetet a
nemzeteknek.”
Azt mondta az Úr: „Nem mert nem lettél teljessé a félelmed miatt.”
Azt mondtam: „Uram mitől félek igazán?”
Azt mondta nekem az Úr: „Valóban tettél már bátor dolgokat értem”.
Ez a Mount Everest után volt.
El se tudjátok képzelni, hogy micsoda dolgokra vett rá az Úr, hogy
megtegyem érte.
Azt mondta az Úr: „Dolgokat már tettél, de egy bizonyos fokig mindig
beleszólhattál az eseményekbe.
Most attól félsz, hogy el kell engedned a partot és be kell menned a
mélybe, ahol csak Én szólhatok bele, hogy mi történik.
Ettől félsz és emiatt nem viheted el ezt az üzenetet az embereknek.”
Azt mondtam: „ Nem Istenem, nem tudom minek kell történnie velem.
Nem tudom, mit kell megtörnöd bennem, de törj meg engem.
Pusztítsd el bennem ezt a félelmet!”
Beugrottam a vízbe és elkezdtem úszni és úsztam és úsztam.
Nem volt rajtam búvár állarc, semmi, csak a mély feketeséget láttam
magam alatt.
Bennem minden ordított a félelemtől.
Ordított a félelemtől mindenem.

Ott úsztam és ordítottam közben: „Uram törj meg engem, törd ezt
össze bennem!”
Minél tovább úsztam, annál jobban éreztem ezt a félelmet.
Eljutottam egy pontig, ahol bennem minden összetört.
Teljesen kimerült voltam és csak lebegtem a vízen, de már nem
féltem.
Azt mondtam: „Uram most már békességem van.”
Akkor megfordultam.

Annyira messze voltam a parttól és annyira kimerült voltam, hogy
lehetetlen volt a számomra visszamenni.
Azt mondtam: „Uram ennyi volt.
Most már semmit nem tehetek magamért.
Ha nem viszel ki a partra, találkozunk a dicsőségben.”
Nincsenek csónakok, nincs ott senki.
Elkezdtem dicsőíteni az Urat egyszerűen.
Pár perc múlva, ahogy csak dicsértem az Urat, hirtelen megérkeztem a
partra biztonságban.
A félelmet csakis úgy lehet
legyőzni, hogyha beleugrasz oda abba a közegbe, amitől félsz.
Ez az egyetlen módja a félelem legyőzésének.
Ez volt a kezdete egy olyan folyamatnak, amelyben az Úr összetört
mindent az életemben, aminek köze volt a félelemhez.
Emlékszem, hogy gyermekkorom óta volt egy
fóbiám.
Nem tudom, hogy itt vannak e nagy fekete lepkék, de úgy néznek ki,
mint egy denevér, pedig lepkék.

A trópusi vidékeken élnek.
Mexikó városában több tonnányi van belőlük.
Ekkorák!
Jönnek és ott repkednek az ember körül és beleütköznek a fejünkbe,
rettenetesek!
Gyerekkorom óta nagyon féltem ezektől a lepkéktől.

Annyira, hogy felnövekedésem közben, hogyha egy olyan szobába
kellett volna bemennem, ahol volt egyetlen ezekből a lepkékből, nem
mentem oda be.
Nem tudtam ellenállni ennek a félelemnek.
Meghaladta a képességeimet.
A fóbia ilyen.
Hogyha meglátsz valamit, amitől félsz, nem tehetsz semmit, onnan
menekülnöd kell.
Elmentem Costa Ricába, hogy egy szép
szállodában, ami egy vulkán mellett van, ott legyek az Úr
jelenlétében.
Egy olyan konferenciára hívtak meg, aminek az volt a címe, hogy a
Szent Szellem megnyilvánulásai.
Azt mondtam, hogy Uram veled akarok lenni és látni akarom a Te
teremtő erődet.
Szeretném, hogyha ezen a konferencián megnyilvánítsd a Te teremtő
erődet.
Teremtő csodákat akarok látni.
Ott voltam ezen a gyönyörű helyen.
Nagyon szép, ilyen kis egyszemélyes faházak voltak.
De volt ott egy szörnyű dolog.
Valahányszor kinyitottam az ajtómat, a teraszomon volt mindig 2-3
ezekből a nagy fekete lepkékből.
Kinyitottam az ajtót és durrr, a lehető leggyorsabban futottam,
ahogy tudtam.
Már önmagában szenvedés volt kinyitnom az ajtót.
Egy nap nem bírtam tovább.
Felhívtam a recepciót és azt mondtam: „Kérem küldjenek valakit, aki
elviszi a teraszomról ezeket a szörnyűségeket.”
Ez egy keresztény szálloda egyébként.
Jött egy kislány, valószínűleg 13 éves lehetett.
Jött, mintha misem történt volna.
Elszedegette onnan ezeket a lepkéket és azok elmentek.
Nagyon szégyelltem magam.
Itt van Isten prófétája és ez a kislány így elbánik velem.
Ő végzi el nekem ezt a szolgálatot. 10 perccel később kimenetem a
szobámból és újabb 4, ezekből a lepkékből ott volt.
Újra felhívtam a recepciót: „Kérem elküldenék újra azt a kislányt?”
Úgyhogy jött is és azt mondta: „Anna testvérnő!
Meg kell értenie, ez az egyetlen faház, ahol lepkék vannak.
Az egész szálloda területén nincs több lepke.
Azért jönnek ide, mert ön akkora világosságot hordoz, hogy ez vonzza
a lepkéket.”
Azt mondtam: „Ó, Uram!”
Azt mondtam: „ Itt vagyok Uram egy teljesen legyőzött próféta, aki
hordozza azt a fényt, ami vonzza ezeket a lepkéket.”
Nem tudom ezt legyőzni, ezért elkezdtem imádkozni és imádkoztam és
imádkoztam.
Uram adj nekem győzelmet ebben.
Nem tudom, mi fog történni, de adj nekem győzelmet ebben.
Néha naivak vagyunk és mindig szeretnénk, hogyha megjelenne egy
angyal és akkor egy ilyen varázspálcával legyintene egyet és akkor
úgy távozunk, mint teljes győztesek a terepről.
Az Egyházban mindig ezt halljuk, hogy elég tétlennek lenni.
Úgy hogy végül kijöttem a szobámból és figyeltem néhány
tevékenységet, ami a szállodában zajlott.
Lehet menni lovagolni, meg mindenféle van.
Volt egy plakát, ami azt mondta, hogy jöjjön el a lepkemúzeumba.
Élő lepkék múzeuma.
Azt mondtam: „Ó Uram, ki a csudának jutna ilyen az eszébe?”
Vissza menetem a szobámba és hallottam az Atya hangját: „Lányom,
győztessé foglak tenni!” „Igen Uram.” „El fogsz menni a
lepkemúzeumba és ott teljesen körül fognak venni és be fognak
takarni a lepkék.”
Majdnem elájultam.
Az Óceánnal még meg tudtam birkózni, de ez ?
Túl sok volt.
Azt mondtam: „Rendben Istenem, új módon foglak megismerni téged.
Elmegyek.”
Fogtam egy taxit és minden részem izzadt.
Akkor kijött egy hölgy.
Mondta: „Üdvözlöm, Isten hozta.”
El kezdett magyarázni nekem és az egész fal tele volt mindenféle
tűkre szurkált döglött lepkékkel, amik ott ki voltak állítva a
falon.
Ez a hölgy magyarázta ott nekem a lepkék természetét meg ilyesmi.
Aztán konkrétan hallottam egy hangot, amely azt mondta: „Köszönjük,
hogy eljöttél.
Várjuk Isten fiainak a megnyilvánulását, mert börtönben vagyunk.”
Azt mondtam: „Végem van, már meg is őrültem.” Újra hallom:
„Köszönjük, hogy eljöttél.
Tudtuk, hogy eljössz és mindannyian vártunk rád.” „Uram segíts! Uram
segíts! Mi folyik itt?”
Végül eljött a perc, amikor ez a hölgy kinyitotta az ajtót és én
beléptem ebbe a helységbe és ott röpködtek ezek a lepkék körülöttem
tömegesen.
Úgyhogy mint nagyon vallásos keresztény betakartam magam Jézus
vérével.
Bementem és jön egy hatalmas, fekete, óriási lepke és elkezd a
szemem előtt körözni és szó szerint egy hang jött ebből a lepkéből:
„Köszönöm, hogy eljöttél.
Mindannyian kötelékben vagyunk. Legyél szíves imádkozz értünk. Meg
van írva.”
Elképesztő volt, idézte a Bibliát ez a lepke. „Meg van írva.” Azt
gondoljátok megőrültem?
Bálám próféta is ezt gondolta magáról, amikor hallotta a szamarat
beszélni.
Hogyha Isten akarja, az állatok is megszólalhatnak, hogy
megszégyenítsék a prófétát. „Kérlek szabadíts meg!
Itt nyögünk és akarjuk látni Isten fiainak a megnyilvánulását, akik
elhozzák a megváltást a teremtett világnak. Szabadíts meg minket!”
Rá néztem, azt mondtam: „Rendben van. Jézus nevében légy szabad!”
Akár hiszitek, akár nem, ott álltak sorban a lepkék és várták, hogy
sorra kerüljenek a szabadításban.
A hangocskáik olyan kedves volt és olyan halk, mintha tényleg
szenvednének.
Aztán elkezdtem sírni és sírtam és sírtam.
Elkezdtem megérteni, hogy Isten arra hívott el minket, hogy a
teremtett világot szabaddá tegyük.
Teljesen szabadon hagytam el a Múzeumot és nagyon megérintett, hogy
Isten hogyan tud dolgokat elvégezni.
Ott voltam újra a szállodában és vacsoráztam.
Elmélkedtem mindezekről a dolgokról és azt gondoltam, hogy soha
senkinek nem tudok majd beszélni erről.
De Isten elbánt a büszkeségemmel, úgy hogy most már tudok róla
beszélni.
Ott voltam az étteremben és ott volt egy ablak.
Hírtelen leszáll ott egy hatalmas fekete lepke.
Rám nézett és azt mondja: „Engem kihagytál!!”
Azt mondtam: „Rendben van, Jézus nevében légy szabad!”
Ebben a percben arra gondoltam közben.
Te hogy milyen csúnya vagy!
Aztán hallottam az Atya hangját. Azt mondta: „Azért jöttél ide el,
hogy keresd az Én teremtő erőmet és közben mersz engem sértegetni,
mint Teremtőt?
Mit tudsz te a szépségről.
Teremthetek Én bármit, ami csúnya?
Azért jöttél, hogy megtalálj engem és közben sértegetsz.”
Arra gondoltam: „Ó Uram!” Azt mondta Isten: „Felteszek neked egy
kérdést.
Egy tévékészülék szép szerinted?”
Azt mondtam: „Hát nem.”
Szerintem fantasztikus készülék.
Más nemzetekbe lehet bepillantani vele.
Lehet óriási dolgokat lehet benne látni, de nem nevezném szépnek a
készüléket.
Azt mondja az Úr: „Nézz bele egy tévékészülékbe. Mit látsz benne?
Úgyhogy elképzeltem egy tévét.
Elképzeltem, hogy néz ki belülről, a kis alkatrészeivel és a kis
drótokkal benne, amiktől működik.
Azt kérdezte Isten: „Szépek ezek a kis alkatrészek?”
Azt mondtam: „Hát nem igazán, nem szépek, nem mondanám.
Nélkülük nem működne a tévé.”
Azt mondta az Úr: „Pontosan erről van szó.
A szépség a működésben van.
Minden forma más, de nincs szemed arra, hogy úgy lásd a szépséget,
ahogy Én látom.
Minden amit teremtettem, tökéletesen szép, a működése miatt, a
feladata miatt.
Ez az Én testem szépsége is.
Minden keresztény szép a működése miatt, a feladata miatt, amit
elvégez.”
Azt mondta az Úr, ez nem tartozik a témámhoz,
de nem baj.
Azt mondta az Úr: „Az Én népem átkozza a teremtményeimet.
Átkozzák a kígyókat, a lepkéket, a denevéreket, meg ilyesmi.
Azt mondják, ezek a teremtmények az ördöghöz tartoznak.
Pedig Én teremtettem őket és Én jónak nevezem őket.
Nem a sátán teremtette őket, hanem Én.
Minden, amit teremtettem, mindenre azt mondom, hogy jó.
Még az éjszakát is jónak nevezem.” Azt mondja az Úr: „
Tegyetek engem az éjszaka Urává és lássátok meg, hogy mit tehetek
akkor.”
Ez az alapállás hatalmas fegyver volt a kezünkben a szellemi harcban
olyan városokban, ahol az éjszakai tevékenység nagyon eleven.
Pedig mi azt szoktuk gondolni, hogy az éjszaka az ördögé, pedig nem
az övé.
A Biblia azt mondja, hogy Isten az éjszakának és a nappalnak is Ura.
Tegyétek őt az éjszaka Urává Ausztria utcáin és lássátok meg mit tud
tenni. Halleluja.
Még sorolhatnám az elképesztő példákat.
Minél jobban növekedtek
Isten bátorságában, annál jobban növekedtek a szeretetben és annál
legyőzhetetlenebbek lesztek. Ámen?
Akkor semmilyen hazugságot nem dobálhat ránk az ördög.
Akik legyőzték a félelmet, azoknak az embereknek lehet
fenyegetéseket mondani, életüket fenyegethetik, vagy, hogy elvesznek
tőlük valamit, vagy bármivel fenyegethetik őket.
De az Úr szólt hozzánk ma reggel arról, hogy értsük meg az Ő
evangéliumának és Egyházának a lényegét.
Az egyetlen módja a győzelemnek és hogy átjussunk a félelem
túloldalára, azaz, hogyha Istent jobban szeretjük, mint a
félelmeinket.
Ha Istent és az embereket jobban szeretjük, mint bármit, ami
biztonságot jelent, vagy a tulajdonunkban van, vagy bármi, ami a
világban a miénk lehet.
Hallelúja!
Isten itt az Ő seregét hívja el.
A világosság seregét, a bátorság seregét, a szeretet seregét.
Egy olyan városban, mint amilyen Bécs, ahol a szeretetet annyira
eltorzították a prostitúció által.
A valódi szeretet hadseregének kell felállni. Hallelúja!
Imádkozzunk!
Amikor elkezdtem megérteni az Atya szeretetét,
arra következtettem belőle, hogy én nem tudom, hogyan kell szeretni.
Kértem Őt, hogy Uram taníts meg szeretni. Tanítsd meg nekem a Te
szereteted mélységét, mert én nem tudom, hogy kell szeretni.
Tudjuk, hogyan kell kedvesnek lenni, de nem tudjuk, hogy mit jelent
igazából a szeretet. Atyám a ma délelőtt azt kérjük, hogy tanítsd
meg nekünk a Te szeretetedet, mert a tökéletes szeretet kiűzi a
félelmet.
Mint Isten prófétája mondom nektek.
Jönnek Európában olyan idők, amikor hogyha nem szabadultok meg a
félelmektől, nem fog sikerülni nektek túl lenni azon az időn, hogyha
nem tanuljátok meg, hogy hogyan kell az életeteket odaadni.
Jönni fog az ördög stratégiái, hogy még a kiválasztottak is
meghidegüljenek.
Vannak félelmek.
Félünk attól, hogy elvesztünk valamit, vagy nélkülöznünk kell, vagy
betegek leszünk.
Vannak mindenféle félelmek, amik megakadályozzák, hogy azzá váljunk,
amivé Isten minket tenni akar.
Isten azt mondja itt ma, hogy el kell bánnotok a félelmeitekkel.
Találkoznotok kell az erőmmel, azt mondja az Úr és le kell győznötök
a félelmeiteket.
Akkor átsegítelek titeket a túloldalra, azt mondja az Úr.
Ez az ígéretem, hogy átsegítelek, de jobban kell szeretnetek Engem,
mint ahogy ezt a világot szeretitek.
Az elveszett lelkeket jobban kell szeretnetek, mint a saját
kényelmeteket és akkor ezáltal olyanok lesztek, mint Én. Azt mondja
az Úr: „Olyan embereket keresek, akik olyanok mint János apostol.
Akik odaadják az életüket azért, hogy szeressenek!..hogy
szeressenek!…hogy szeressenek!”
Az Úr lelkeket mutat nekem, akik sosem ismerték
a szeretetet.
Akiknek a szíve annyira fél, mert sohasem élték át a szeretetet.
Azt mondják a szívükben: „Uram meg akarok szabadulni a félelemtől,
de nem ismerem a szeretetet. Nem tudom hogyan lépjek be a
szeretetbe.”
Azt mondja az Úr: „Hívjátok az Én szeretetemet.
Hívjatok Engem. Találkozni akarok veletek, mint Atyátok.
Öleljetek át Engem, mint az Atyátokat… Öleljetek át, mint az
Atyátokat… Öleljetek át, mint az Atyátokat….Mert Én vagyok a
Szeretet és nagyon szeretlek titeket.
Annyira, hogy értetek adtam a fiamat.
Meg akarlak tanítani titeket az Én szeretetem útjaira.
Minél többet tanultok a szeretetemről, annál bátrabbak lesztek.
Keressetek Engem, mint Atyátokat.
Keressetek Engem, mint lelketek szerelmét.
Töltsetek velem időt, amíg meg nem találtok Engem, mint Atyátokat…
Szent Szellem mutasd meg az Atyát. Szent Szellem jelentsd ki az
Atyát nekünk.
Vannak itt emberek, akiket nagyon nem szerettek a földi szüleik.
Hallom a kiáltásukat, ami ezt mondja: „Félek tőled Atyám!”
A mennyei Atya ezt mondja erre: „Én nem a földi apád vagyok…
Én más vagyok…Egy szerető Atya vagyok…Adakozó Atya vagyok….
Gondoskodó Atya vagyok…
Szeretném, ha megismernétek Engem, mint Atyátokat.
Ne úgy nézzetek rám, mint a földi apátokra,
hanem mint igazi Atyátokra, úgy nézzetek rám.
Akkor bátorrá teszlek titeket és megtanítalak titeket a szeretet
útjaira.
Ujjongani fogtok a szeretetben, ahogy az Én fiam ujjong a
szeretetben.
A szeretet csodálatos, gyönyörű dolog.
Még akkor is, ha szenvedés jár vele.
A szeretet öröme sokkal nagyobb, mint a vele járó szenvedés.
Jelentsd ki a szeretetedet…
Jelentsd ki a szeretetedet.
Ámen.
Jegyzetelések
Ana Mendez tanításaiból (egy látogató küldte be)

Ana Mendez
Vissza a magazinhoz
|