Az Új Világrend ...mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy
haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van Jel. 12:12
Az új világrend rendezői hadat üzentek a világnak (nézd videót).
Persze, a videót valószínüleg mások készítették, de ez már teljesen
lényegtelen.
Az üzenetnek valódi alapjai vannak.
Csak egy dolgot hagytak figyelmen kívül:
Jézus legyőzte azokat a szellemi hatalmasságokat akik e mögötti
tevékenységek mögött húzódnak meg. Bukott angyalok akiknek olyan
hatalom és inteligencia van a kezükben, amit emberi elme be sem
tudna fogadni.
Egyedül a Jézus megváltásában lévő erő az (megtérés Istenhez a
Bárány vére által), ami minket fel tud ruházni védelemmel e
hatalmasságokkal szemben. Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?
Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy
meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?
A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon;
olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb
diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett, Mert meg vagyok
győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem
fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem
következendők,
sem magasság, sem mélység, sem semmi
más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől,
mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.
... Rom. 8
Az Új világrend már majdnem célhoz ért
hogy megvalósítsa tervét (nézd videó),
de minden a bibliában megjövendölt próféciák szerint működik.
A keresztények nincsenek alávetve semmilyen hatalomnak, Istenen
kívül. És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a
lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind
a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. Mt 10:28
És ők (Isten népe) legyőzték azt (a Sátánt) a Bárány véréért, és az
ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind
halálig. Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a
föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok,
nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van Jel.
12:11-12
Ezek az események azt mutatják, hogy hamarosan itt van az
elragadtatás ideje.
Legyetek készen! Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és
isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik
meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik
megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a
levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. Thess. 4:17,18
Őrállóul állítottalak
téged,
hogy fújjad a trombitát!
Ha te nem mondod,
az Ő vérüket a te kezedből kérem ki.
De, ha te
figyelmezteted Őket,
s nem hallgatnak reád,
akkor az ő vérük rajtuk lesz.
/Ezékiel 33. rész/.