|
Keresztény
terrorizmus Magyarországon

Arról kaptunk hírt, hogy álapostolok tüntek fel magyarországon.
Erőszakkal kezdték magukhoz ragadni különböző gyülekezetek tagjait.
Sőt fenyegető körleveleket is kibocsájtottak.
A körlevélben megfenyegettek minden gyülekezetet, akik nem állnak át
hozzájuk.
A fenyegetés egy átok kimondásából áll, egy általuk félreértelmezett
ima, amit Jézus mondott ki a fügefára (hogy a fügefa elszáradjon és
ők minden munka nélkül megkaparinthassák a lelkeket, hogy kifosszák
és uralkodjanak rajtuk).
Ha a hír kacsa, akkor örvendezzünk (de sajnos nem az, mert láttuk a
körlevelet).
Persze most lehetne vitatkozni, hogy ez keresztény terror vagy
álkeresztény.
Ezt csak akkor tudjuk eldönteni, ha az ige tükrében meghatározzuk az
apostolság definicióját.
1: saját juhai vannak (amiket fájdalommal szült)
2: több gyülekezetet alapított (sajátokat, nem ragadományból)
3: gondozza, ápolja a juhait, életét adja a juhokért
4: nem hirdeti az evangéliumot ott ahol már hirdetve van
5: hatalmas jelek és csodák követik (és közben alázatos)
6: ..... és sok más (küldjétek be a ti meglátásotokat is).
Van olyan látogató, aki azt írta hogy szerinte nincs ilyen hogy
apostol, mert ennek az ideje már elmúlt.
Hát ... Magyarországon még mi sem láttunk ilyet (pedig kell hogy
legyenek).
Sok az olyan, akik saját magukat kiáltották ki (magukat
ajánlották) és az évek alatt semmi, de semmi jelét nem adták annak
hogy nagyobb szolgálatuk lenne egy közbenjárónál.
Szóval ez az álapostol dolog kezd egy jelenséggé válni
országunkban.
És a jelenségek általában megelőznek egy fontos eseményt.
A valódi apostolok valószínüleg útban vannak!
Mert ha nem léteznének valódiak, akkor a sátán sem termelné ki a
hamisakat ilyen mennyiségben!
Így hát legyünk józanok, és ne hagyjuk tönkretenni e szó (szolgálat)
értelmét.
Remélhetőleg hamarosan több hírrel tudunk szolgálni.
A beküldött anyagokat is közzétesszük, evvel
kapcsolatban.
Az ige felszólít minket arra, hogy vizsgáljuk meg az apostolokat,
közelről:
Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet,
és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, a kik
apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad
őket; Jel. 2:2
... Így szól az Úr Isten: Jaj azoknak,
a kik kötéseket varrogatnak minden kézcsuklóra, és takarókat
készítenek akármilyen termetűek fejére, hogy lelkeket vadászszanak!
Némely lelkeket elvadásztok népemtől, másokat elevenen megtartotok a
magatok hasznára.
19. És megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok
árpáért és falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, melyeknek nem
kellene meghalniok, és hogy lelkeket elevenen megtartsatok,
melyeknek nem kellene élniök, hazudozván népemnek, a mely hazugságra
hallgat.
20. Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én kötéseitek ellen leszek,
a melyekkel ti a lelkeket vadászszátok, mint madarakat; és
leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, melyeket ti
vadásztok, szabadon bocsátom, mint madarakat.
21. És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet
kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s
megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
22. Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal,
holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit,
hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam.
23. Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek
többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy
én vagyok az Úr.
Ezékiel próféta könyve 13. rész
UI:
hamarosan több beküldött anyagot adunk közre.
A beküldött anyagokat "egy látogató" névvel adjuk közre.
|